Szombaton is megemlékeztünk

Október, az emlékezések, megemlékezések hónapja is.

Pénteken is mehetett aki úgy érezte a szíve úgy dobog, no meg szombaton is mehetett aki úgy érezte.

Nekem úgy dobogott, hogy mindkét nap mentem, megemlékeztem, emlékeztem. A péntekiről már írtam, most a szombatiról szeretnék pár gondolatot. Szubjektíven, ahogyan én láttam.

Nos, hol kezdjem? Van Tápiószecsőn egy Wass Albert Tápiómenti Kulturális Egyesület. Ők szombatra terveztek 56-os megemlékezést. Este 6-kor koszorúztak, majd emlékműsor volt a HK-ban. Abban a Helyőrségi Klubban, ami honvédségi területen fekszik és ’56-ban talán éppen ott történt, hogy az ágyúkat a falu felé fordították. Régen volt, nem tudjuk.

A megnyitó után gyönyörű hangot hallottunk, Nemcsics Kinga a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatója énekelt.

Vanek Béla, a Történelmi Igazságtétel Bizottság ’56-os Alapitványának Elnöke méltatta illetve az ’56 előtti eseményekről beszélt, majd saját meghurcoltatását mesélte el.

Papp Lajos szívsebész professzor ünnepi beszéde után majdnem elfelejtettem levegőt venni.

Szinte megállt az idő.

Többször is énekelt közben a fiatal, csinos művésznő.

Itt a 20 éves Magyar Köztársaságról, illetve annak kikiáltásáról egyáltalán nem esett szó.

A megemlékezés csodás volt. Kár, hogy csak 100-150 ember volt kíváncsi rá.

A Himnusz, Szózat, Boldog asszony anyánk, Székelyhimnusz közös eléneklése után a szervezők minden jelenlévőt megvendégeltek. Köszönet érte.