Körutazásom Erdélyben 2009.08.17-től 23-ig
Augusztus 17-én a reggeli órákban végre összeszedtük magunkat és elindultunk erdélyi kirándulásunkra. Erre a napra 400km-es táv volt betervezve, Déváig mentünk. A méhkeréki határátkelő után, Nagyszalonta volt az első pihenőhely. Szerencsénk volt, mert hétfőn ugyan zárva van az Arany Múzeum, de bent volt egy nagy csoport, akiknek,- mivel előre bejelentkeztek- kinyitottak, így mi is bemehettünk. A torony múzeum egy csoda. Az a sok relikvia amit Arany Jánosról összegyűjtöttek és a nagyközönség elé tárnak dicséretes dolog. Látszik, hogy ápolják szülötteik emlékét! A pihenő után haladtunk tovább. Délután 4 órára Dévára értünk, a Ferences kolostor vendégszállásán voltunk éjszakára. A kolostor reggeli miséjén lelket megindító látvány fogadott. A misére igyekvő hívek hozták az 1 kilogrammos kenyeret, felajánlva Szent Antalnak. A másnapi étkezésnél az árva gyerekeknek biztosítva volt a kenyéradag.
Következő nap Vajdahunyad, Gyulafehérvár, Segesvár, Fehéregyháza volt az úti cél. Vajdahunyad várát belül tatarozták, de ettől függetlenül megnézhettük. Még mindig pompázik, egy kis ékszerdoboz a városban. Fehéregyházán a Petőfi Múzeumban a leírások alapján kielégítő magyarázatot kaptam a szabadságharc vereséges csatájáról és az azt követő magyaröldöklésről. Ezután felmentünk Szovátáig és az ottani árvaházba kaptunk szállást. Itt is szívesen, kedvesen fogadtak.
A körutazásunk harmadik napján reggel elmentünk Farkaslakára, Tamási Áron sírjához. Szép, rendezett tele nemzeti színű szalaggal és virággal. A szakmámból adódóan /közművelődési szakember/ szeretek állandóan az emberek között lenni, beszélgetni velük és beszéltetni őket. Itt is leálltam beszélgetni. Általában az idősebb emberek nyílnak meg és mondják el véleményüket. Egy idős néni szívesen beszélt. „Nagyon jót tett velünk Áron bácsi. Amióta meghalt, szinte zarándokhely lett a falunk. Nagyon sokan jönnek Magyarból /Magyarországról/ és mi áruljuk itt a sír mellett a portékánkat. Ebből él /jól/ a falunk”, mondta a néni.
Visszamentünk Parajdra a sóbányát megnézni. Csak 2 órát voltam a bányában, nem birtam tovább a lenti levegőt. Délután Székelyudvarhelyen találkoztunk az onnan pályázatot beadó diákokkal. Ők a „kapcsolatom a szüleimmel – családommal” című vers és prózaíró versenyre adtak anyagot. A kész füzeteket most vittem és adtam oda nekik. Nagyon köszönték. Estére a homoródszentmártoni barátainknál szálltunk meg. Amikor a szentmártonkátai és homoródszentmártoni testvérvárosi kapcsolatot építettem, nos akkor ismertem meg Balogh Csabáékat és azóta is tart a baráti kapcsolat. Másnap csütörtökön elkísértek bennünket Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre. Az útikalauzokból elolvashatók a városokról a jobbnál jobb beszámolók, ezért én nem nagyon írok róla. Mégis meg kell említenem Kézdivásárhely főterét, mivel a város megmaradt a maga valóságában egy patinás régi kisvárosnak. Nekem nagyon tetszett. Visszajövet estére Zeteváralján pisztráng vacsorára voltunk hivatalosak. A Tápiószecsőn élő, de Székelyföldről /Gyergyószentmiklósról/ származó barátaink vendégei voltunk. Vacsora és italfogyasztás zeneszó mellett. Nagyot mulattunk Kari Józsi és családja, vendégszerető barátunk és az ő barátai társaságában.
A következő nap péntek reggel, elmentünk a történelmi Magyarország határkövét és környékét megnézni. Gyimesbükk és környéke, Rákóczi udvar romjainál fényképezhettem a nagy Magyarország határvidékét, mint egy hajdani magyar határőr katona. Emlékezetes, szép, szívbemarkoló, szívet megdobogtató hely. El kell oda minden magyarnak menni.
Szombaton ellátogattunk Torockóra. Olyan szép a védett házakkal és a falu közepén az itatóval! Nekem a gyerekkoromat juttatta eszembe. Vasárnap reggel korán felszedtük a sátorfánkat és a Gyalui havason keresztül sikeresen, épen, egészségesen hazajöttünk.
Ha nem is ezen az útvonalon , de Erdély, Székelyföld kirándulást ajánlok mindenkinek.
Maradandó emlék, időt kell rá szakítani.
Utolsó kommentek